...azért jöttem, hogy írjak. Hogy miről? Azt még magam sem tudom...
Kezdjük!
Szeretem az életem, a barátaim, a családom...és el vagyok veszve. Merre van az én utam, nem tudom. Néha jó lenne tudni mi lesz velem 5-10-20 év múlva. De nem akarok felnöni...mégjobban. Nekem már így is jó lenne, már nagyon is...láttam én már eleget ahhoz, hogy tudjam, többet nem akarok. Jön még gólyára napsugár...ugyebár...hisz sötétben nem tud repülni...kell a fény. Mindenkinek.
Vajon milyen lesz életed utolsó perce...mire fogsz gondolni...tudsz-e egyáltalán gondolni valamire...? Nah, de elötte még sok csatát kell megvivnod. Szívedért és életedért. Nem adod fel mert él benned az ún. életösztön...mely erösebb a halálösztönnél. Minden percben dobban szived, nem egyet, nem kettöt...tudod már kiért dobog? Akarod tudni? Vagy elvagy csendes magányodban...mit életnek nevezel...életednek.
Én csak szeretek írni...
Mindent ami eszembejut...és mivel elég sok minden van a fejemben, ezért összevissza irkálok mindenfélét. Az irás hangulata meg természetesen az én hangulatomtól függ. Olykor negatív, máskor meg túlzottan is nyálas lehet. A lényeg, hogy kiírom magamból amit lehet. Sokszor értelmetlen zagyvaság, máskor meg valami értelmes értelmetlenség. De ezek a dolgok az fejecskémben születnek meg, engem jellemeznek.
