Ismét felkeltem...
Azt álmodtam, hagy kaptuk egy kiskutyát. Édes kis csöppség volt, rögtön beleszerettem. Még anyu is megkedvelte, pedig ö a valóságban nem szeretne, főleg nem olyat ami nagyranő. Én igen...főleg olyat. Papámnak volt olyan, vagy is a kutya még mindig megvan, csak már mamámé. Régen kettöjüké volt. Egy gyönyörűszép, nagytesű, hosszúszőrű állat. Aszem medveölő (ha egyáltalán létezik olyan). Emlékszem mikor kicsi voltam ( egyforma magas a kutyával ) sétáltattam...vagyis ő sétáltatott engem...oh ez zavaros. Én csak fogtam a porázt és szaladtam utána. Van egy másik emlékem is, de ez papámhoz fűződik. Mindig mikor meglátogattuk őket ( ami nem sűrűn fordult elő, mert messze laknak ) szorosan átölelt, szinte alig kaptam levegőt. Azt mondta azért, hogy nagyra nőjek. Hát én vagyok a legmagasabb a családban...még apumat is leköröztem. Ez a legkedvesebb emlékem, ami Vele kapcsolatos.
Most ennyi, majd egy kicsit később úgyis jövök...
